Názáreti 40.

Ígértem, hogy még beszélünk a hét főbűnről. Kevélység, kapzsiság, bujaság, irigység, falánkság, harag és lustaság.

Jó régi a hét főbűn, a 4. században találták ki az emberek sanyargatásának ezt a különlegesen ostoba, álszent módszerét. A felsorolás a sivatagi atyáktól származik, közülük egyvalaki szedte rendbe ezeket a bűnöket, egy Evagriosz Pontikosz nevű atya. Az egyháztörténet szerint. Akkor pedig - mint tudjuk - nincs tévedés. Azt éppen nem olvastam, milyen nap volt, és hány óra, amikor ez a Pontuszban született Evagriosz kinyilatkoztatott, de ez inkább az én felületességemnek tudható be, mintsem az egyháztörténet lazaságának. Valahol bizonyosan megvan percre pontosan.

A sivatagi atyák rendkívül fontos csoportosulása a vallásos embereknek. Ezek úgynevezett remeték voltak, akikre tudomásom szerint nagy tisztelettel és rémült alázattal illik felnézni. Én inkább a szánalmat tartom a velük kapcsolatos adekvát érzelemnek, zaklatottabb perceimben ez némi bosszúsággal vegyül. Nem tudok ugyanis mit kezdeni egy emberrel, aki az állatvilágból ismerhető életmódot tartja kívánatosnak, eszik, iszik, ürít és alszik, klasszikus esetben egyedül az különbözteti meg az állatoktól, hogy imádkozik. Klasszikusnak azt az esetet nevezem, amikor  a természetből maga szerzi be az enni- és innivalót, ellentétben azokkal a szerzetesekkel, akik embertársaikon élősködnek - azaz nem dolgoznak, nem tesznek semmit az életben maradásukért, mert abban a felfuvalkodott félreértésben töltik napjaikat, hogy a remeteség tiszteletreméltó, az alamizsna koldulás meg a vezeklés egy formája, miközben valójában azok vezekelnek, akik ezeket az élősdieket eltartják. A remeteség az emberi fajra jellemző tulajdonságok összességének életvitelszerű, csökönyös tagadása. Mielőtt elfelejtem: az állatvilágtól nemcsak az imádkozás különbözteti meg a remetét, hanem a nőktől való tartózkodás is, azaz még a szaporodás ösztönének is ellenállnak - valamiért ezt is tisztelni kellene.

Namármost a hét főbűn kidolgozása ennek az életmódnak az eredménye, az írásban való rögzítés a fent említett Pontuszi Evagriosznak a munkásságát dicséri. Mielőtt elment Nílus-menti (azaz sivatagi) remetének, diakónussá szentelték, azaz szolgálattevővé (a diakónus a görög diakonosz latinosított változata, a diakonosz különben szolgát, szolgálót jelent, van ennek szép, pontos jelentésű latin fordítása is: a minister, ha ismerik esetleg valamelyik mai, miniszter beosztású fejhúst, szóljanak neki, legyen méltó a sivatagi atyákhoz... Bár ha alaposabban belegondolok, méltó. Élősködésben bizonyosan.) 

Evagriosznak nemcsak a hét főbűn rögzítését köszönhetjük, hanem - ha közvetve is - a szerzetesrendeket. Az egyháznak ezek a kihelyezett háztáji gazdaságai első pillantásra kisebb kárt okoznak, mint a világi papság, de gondoljanak csak a szerzetesi iskolákra. Jó néhány bencés meg piarista diákot ismerek, de csak keveset, akinek sikerült megszabadulni a rendnek az emberi természettől idegen szabályrendszeréből. "Ott aztán megtanulja az ember..." - így kezdődik minden szerzetesi diák védekező mondata. Pontosan, mint a katonaság jótéteményeiről való, rendszerint támadó hangnemű megemlékezés.

A szerzetesek általános fogadalma három szóból áll (és bennem a többi hendiatrisz vészt jóslását idézi): tisztaság, engedelmesség, szegénység. A csuha kötelén a három csomó erre emlékezteti az esetleg feledékeny szerzeteseket. A tisztaság nem azt jelenti, hogy mosakodni kell, a tisztaság a szüzesség. Ehhez nincs hozzáfűzni valóm. Az engedelmességgel a feljebbvalóknak tartoznak, valamint az egyháznak. Talán mondanom sem kell, ez feltétlen engedelmességet jelent, nemhogy ellenszegülésnek, kérdésnek sincs helye. A szegénység a saját, személyes vagyontalanságot jelenti. A szerzetes testvér vagyontalanságát, de nem a rendét. Tessék csak körülnézni valamely szerzetes központban. Tényleg nincs személyes gazdagság. Minek is lenne? Megvan minden, ami kell - bocsánatot kérek mindenkitől, akit sért az itt következő mondatrész: ez a megvalósult kommunizmus.

Összefoglalva: kik tanítják a nagyreményű ifjúságot? Szüzességet fogadott, a feltétlen tekintélytisztelet görcsébe rándult gazdag szegények, akik ebben a hendiatriszban semmi kivetnivalót nem látnak.

Akik egyenesági örökösei a hét főbűn atyáinak. Akik folytatói, hirdetői és megkövetelői a "Krisztussal" való egyesülés tanának. Ebbe a szörnyűségbe a szó szoros értelmében beleborzongok. Miszerint valaki egyesülni akar. A "Krisztussal". Az isten szerelmére, nem ez a neve!

Azt a másikat, akivel egyesülni tetszik akarni, legalább meg kellene kérdezni! Hogy akarja-e ő is!

Elengedi a kezét, nézi az asszonyt.

- Ha most én azt mondanám, megbocsátok, mit tennél? Ha most isten megbocsátana, mit tennél? Ha itt lenne az a kisfiú, és azt mondaná, megbocsát, mit tennél? Nem fájna tovább?

- De. Fájna. Amit tettem, az tett marad. Joel próféta azt mondta, és szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez; mert könyörülő és irgalmas ő, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, és bánkódik a gonosz miatt. Miért mondta ezt?

- Mert Joel próféta könyörülő és irgalmas volt, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, és bánkódott a gonosz miatt. És úgy szerette volna, ha Isten is ilyen. Joel és a többi próféta olyan, mint a kereskedő, egy bűnért egy szívszaggatás, az pedig könyörületet és irgalmat hoz. Odafent a Templomban Kajafás pénzváltói ma három olyan pénzérmét adnak egy tiruszi ezüstért, amin Tiberius arcmása van, és egy tiruszi ezüstért kapsz egy galambot vagy egy tyúkot. Ha megforgatod a madarat a fejed körül, megbocsáttatik a te bűnöd. Ez azt jelenti, hogy ha van három császáros pénzed, tiéd a bűnbocsánat, elkövethetsz bármit. Nemrég ezért még egy kecskebakot kellett áldozni, az többe került. Joel próféta nem tudta azt, amit te tudsz, hogy a tett az tett marad. Isten nem büntet, nem jutalmaz és nem bocsát meg, csak hagyja, hogy amit tettél, az tett maradjon. Hogy milyen közel vagy istenhez, azt csak te tudod, a próféták nem. És minél közelebb vagy istenhez, a bűn annál jobban fáj, de a bűnt nem lehet megváltani, mert aki úgy gondolja, hogy lehet, az másnap is elköveti a bűnt, ha van egy tiruszi ezüstje. Ha nincs, akkor addig vár a megváltással, amíg majd újra lesz. Aki megváltást akar, annak nincs köze istenhez.

- Ki vagy te, uram? A tekintetedben megbocsátás van, ha azt mondod is, hogy hiábavaló volna megbocsátanod.

- Én csak érteni akarlak téged, és elfogadni olyannak, amilyen vagy. Neked kell megküzdened azért, hogy én örömmel fogadhassalak el, ha akarod, hogy elfogadjalak. És nekem is tennem kell azért, hogy te elfogadj engem. Nekem könnyebb, mert én közeledem hozzád, nekem csak azon a hártyán kell áthatolnom, amit a saját ítéleteim vontak köréd, a segítségre szoruló köré. Aki elmegy melletted, mintha észre sem venne, az sziklából építette köréd a saját félelmeinek a falát, az meg sem próbálhat áttörni azon a falon. Azt a falat, amit te látsz körülöttem, neked kell lebontanod.

Feláll, vállára keríti a tarisznyát, fölveszi a botot.

- Gyere, segítek apádat eltemetni.

Tiámá ül tovább a kordé kerekén.

- Azt hiszem, tudom, ki vagy te. A Wadi Qumrán fölött van egy sok házból való telep, apa oda vitt sátrakat. Apa sátorkészítő volt, és ott nagy sátoros ünnepeket tartottak, és ott látott egy tizenöt éves fiút. Amikor apa letette a sátrakat, megállt a nagy udvar szélén, és nézte, mi történik. Az a fiú állt egy nagy bottal a kezében, tarisznyával a vállán, körülötte a telep lakói, lehettek vagy százan. A fiú a hazugságról, a butaságról, a képmutatásról beszélt. Isten törvényéről és az ember szolgaságáról. Apa azt mondta, hogy a száz ember közül sokan  némán, sápadtan és nagyon dühösen álltak, és látszott rajtuk, hogy félnek ettől a fiútól. Apa mellett el akart menni egy valamivel idősebb fiú, és apa akkor olyan bátor volt, mint még soha életében, mert megállította azt, aki el akart menni mellette, és megkérdezte tőle, ki az, aki ott beszél. Ez az idősebb fiú azt mondta, az ott a názáreti, az ő unokatestvére. És apa azt is megkérdezte, őt hogy hívják, azt mondta, Jánosnak. Apa azt mondta, azért volt bátorsága így viselkedni, mert soha életében nem érezte magát olyan erősnek, mint akkor ott, mert ő értette, hogy mit mond a názáreti, és hogy a többi ember miért olyan dühös. János azt mondta apának, hogy sietnie kell, segítségért megy. Apa akkor azt mondta Jánosnak, hogy annak a fiúnak ott, a názáretinek nem kell segítség. Ez négy évvel ezelőtt volt. Amikor apa hazajött, azt mondta, most már minden jó lesz, mert akit ő látott, az a Messiás. De aztán többet nem hallottunk rólad, uram. Apa azt mondta, nyugodtan hal meg, mert eljött már a Messiás, és azt mondta, meglátod kislányom, neked már jó lesz.

Leteszi a botot keresztbe az asszony lábához, letérdel elé, megfogja a kezét.

- És ezt te elhitted?

- Akkor még nem.