"Politikusként politikust lehazugozni, az nem valami eredeti, szerintem nincs is sportértéke."
Ezt a falusi futballista mondta.
Mi az, aminek van sportértéke? Komolyan kérdezem, tényleg nem értem, mi a sportérték. Megnéztem a nagy értelmezőszótárban, 39 "sport"-tal kezdődő szó van, a "sportág"-tól a "sportoló"-n át a "sportújság"-ig, a sportérték nincs ott. A magyar nyelv értelmező szótárát annak idején még olyanok szerkesztették és írták, akik tudtak magyarul, ami azt jelenti, hogy az anyanyelvükkel viszonylag jól bánók közül nem egyedül én nem tudom, mi a sportérték.
De megpróbálom értelmezni. Azért érzem magam erre feljogosítottnak, mert a főváros nyolcadik kerületének legsötétebb zugában nőttem fel, prolik és cigányok között, otthon vagyok a primitív emberek nyelvében. Tizenöt éves koromig falun töltöttem a nyarakat, a paraszti mentalitás sem ismeretlen előttem, igaz, ilyen sunyi furkóval, mint amilyen a csúti kövér, nem találkoztam.
Naszóval, mi lehet az a sportérték? Nyilván valami pozitív fogalom, aminek emlegetésével a beszélő jelzi, hogy a maga értékrendjében magasra taksál bizonyos tulajdonságokat, jelenségeket, viselkedés formákat, azaz elismeréssel szól valamiről. A "sportérték" - ha jól értem - valamennyi érték közül a legnagyobb, annak segítségével mérhetők a világ dolgai. A beszélő szellemi képességeinek szintjén. Aminek nincs sportértéke, az nem jó.
Tisztázzuk, mi a sport. A testi erőnek, ügyességnek, gyorsaságnak különböző mozgásformákban való megnyilvánulása. (Az érték fogalmát ebben a pillanatban nem tartom fontosnak definiálni.)
Mozart Variációk egy francia gyermekdalra. Ezt a szotyolaköpködő is hallhatta már Hull a pelyhes vagy Nagyszakállú Mikulás szöveggel. Ennek mekkora a sportértéke? Cé, cé, gé, gé, á, á, gé, gé... és így tovább, ez így violinkulcsban nem egy nagy dolog, a sportértéke úgyszólván nulla. Közepes képességű hároméves rövid gyakorlás után képes a feladatot elvégezni. Ha ehhez hozzávesszük a basszuskulcsban írt, egyidejűleg játszandó cé, cé1, e1, cé1... és így tovább billentyűk lenyomását, a sportérték ezáltal sem növekszik.
De vegyük például Liszt h-moll szonátáját. Az nagyjából olyan fizikumot követel, mint egy... mint egy... Hát nem tudom megmondani, milyet, mert egy futballpályát alapul véve ez olyan öt perc lehet fel-alá rohangálva labda nélkül... Nem tudom, na. Nincs nagy sportértéke, az biztos. Tessék csak megnézni ezt a kis nyeszlett lányt, ezt a Vang Judzsát. Ez belefejelne egy szögletről ívelt labdába, nem tudom, mi lenne szegénykével. Az más kérdés, hogy a világ legrobusztusabb középhátvédje sírva könyörögne, hogy ne bántsák már a kezét, ha egy percig kellene elviselnie azt, amit a Vang nevű kislány keze órákig képes produkálni...
Á, nincs ennek semmi értelme. Csak rá kell nézni Vang Judzsára. Vagy akár arra a korpulens Szokolovra. Puhány alakok. Körülbelül annyira, mint a ványadt zeneszerzőjük, ez a Mozart. Meg a többi kripli. Dürer, Haydn, Dosztojevszkij, Einstein, Bohr, Neumann, Hawking...
Sportértékben nullák.
A baj csak az, hogy ezt az országot egy olyan alak testesíti meg, aki az udvarról (Jóreggelt Európa, 2013. július 23.) nézi a világot, és sportértékben méri azt a keveset is, amit belőle felfogni képes.
